Ugyan a legtöbben az 1988-ban bemutatott V8 Quattro-t tekintik az első igazán prémium kategóriás Audinak, valójában már a 100-as modell is tartogatott olyan finomságokat, amelyek miatt alkalmas riválisa lehetett az akkori 5-ös BMW-nek és E-Mercedesnek.

A harmadik generációs Audi 100-ashoz személyes kötődésem is van: nekem ez a modell nyitotta meg az Audi világának kapuit. Még mindig emlékszem a napra. 2003. őszét írta a naptár, én pedig akkor tapostam az általános iskola negyedik osztályát. Talán túl keményen is tapostam, mert akkoriban pont egy lábsérülés miatt voltam felmentve testnevelésből. Az ember azt gondolná, hogy akit felmentenek tesiből, az a padon ülve nézi nagy unalomban, ahogy a többiek labdáznak. De én nem egyedül ültem a padon. Hanem egy osztálytársammal, akinek ironikus módon szintén meg volt sérülve a lába. Egy osztályba jártunk ugyan, de mivel ő a németes én pedig az angolos csoportba tartoztam, a legtöbb óránk külön volt egymástól, így nem volt alkalmunk jobban megismerni egymást. Viszont a lábsérülés összehozza az embereket. Nagyon hamar kiderült, hogy mindkettőnk elsőszámú hobbiját jelentik az autók, aztán a kezdeti „A te apukádnak milyen autója van?” típusú kérdések alapos kivesézése után az addigi osztálytársi viszonyból rögtön legjobb barátság szövődött. Újdonsült legjobb barátom édesapjának autója pedig nem más volt, mint egy Audi 100-as.

Családi körből már jól ismertem akkor a BMW-t, a Fordot és a Mercedest, de az Audival való közelebbi kapcsolat addig valahogy kimaradt. Egy péntek délutánon, amikor pont az egyik közös óránkkal zártuk a hetet, együtt mentünk ki a suli parkolójába, ahol a szüleink várakoztak. Ekkor láttam meg először a szürke 100-ast. Ugyan az autón egy kicsit látszódott már a taxis előélet, valamint felszereltség tekintetében is szerényebb jószág volt, mégis sokkal komolyabb gépnek tűnt, mint a szüleim vele egyidős Fordjai (Sierra és Orion). Sokkal inkább juttatta eszembe azt az erőt és robusztus, magabiztos kiállást, amit addig csak a nagyapám E34-es BMW-jében láttam.

Komoly szerkezet, magabiztos kiállás.

Hogy egy kis autótörténelmi jelleggel is szolgáljak, a harmadik generációs 100-as igen népszerű alakja volt a rendszerváltás utáni nyugatról érkező használtautó importnak. A C3 kódjelű 100-as modellt 1982. szeptemberében mutatta be az Audi, és a szögletesebb elődmodellhez képest akkoriban rendkívül áramvonalasnak számított. Az aerodinamikus formaterv pedig nem csak a szemnek volt finom csemege, hanem még az autó teljesítményére is jótékony hatással volt, ugyanis úgy csökkent az üzemanyag fogyasztás, hogy közben megnőtt a végsebesség is. Sőt, az elmondások szerint az új 100-as végsebessége magasabb is volt, mint a többi hasonló súlyú kasztnival és motorteljesítménnyel ellátott autóé.

A harmadik 100-as generációra az Audi kivezette a korábbi kétajtós változatot, az addig ferdehátú Avant-ból pedig kombi lett, amely még egy külön rendelhető, kihajtható harmadik üléssorral is kecsegtetett.

Audi 100 Avant

Az újonnan bemutatott 100-asból volt Quattro is, valamint igen széles motorválasztékot nyújtott mind benzines, mind dízel fronton:

Európai piac:

1.8 L 4 hengeres, (55 kW; 74 le), (1982−1987)

1.8 L 4 hengeres, (66 kW; 89 le), (1983−1990)

1.9 L 5 hengeres, (74 kW; 99 le), (1982−1984)

2.0 L 5 hengeres, (85 kW; 113 le), (1984−1990)

2.1 L 5 hengeres, (100 kW; 134 le), (1982−1984)

2.2 L 5 hengeres, (101 kW; 136 le), (1984−1990)

2.2 L 5 hengeres, (85 kW; 113 le), (1984−1987)

2.3 L 5 hengeres, (100 kW; 134 le), (1986−1990)

2.2 L 5 hengeres, (121 kW; 163 le), (1986−1990)

2.0 L 5 hengeres Dízel, (51 kW; 69 le) (1982−1989)

2.0 L 5 hengeres Turbo dízel, (64 kW; 86 le) (1983−1988)

2.0 L 5 hengeres Turbo dízel, (74 kW; 99 le) (1988−1989)

2.4 L 5 hengeres Dízel, (60 kW; 81 le) (1989−1990)

2.5 L 5 hengeres TDI, (88 kW; 118 le) (1990)

 Észak-Amerika, ahol 5000-es modellnéven forgalmazták, kizárólag benzinmotorokkal:

2.1 L 5 hengeres, (75 kW; 100 le) (1984)

2.2 L 5 hengeres, (86 kW; 115 le) (1985)

2.2 L 5 hengeres, (82 kW; 110 le) (1986−1987)

2.3 L 5 hengeres, (97 kW; 130 le) (1987−1991)

2.1 L 5 hengeres Turbo, (104 kW; 140 le) (1984−1985)

2.2 L 5 hengeres Turbo, (118 kW; 158 le) (1986−1987)

2.2 L 5 hengeres Turbo, (121 kW; 162 le) (1987−1991)

2.2 L 5 hengeres, 20-szelepes Turbo, (162 kW; 217 le) (1991)

Amennyire hallottam az évek során, a 2.3-as változatot mondják a legjobbnak.

A 100-as formaterve finom vonalvezetésű, elegáns és meglehetősen jól öregedett. Kétségtelenül prémium kisugárzása van. Hosszúkás kinézete miatt pedig hazai berkekben gyakran becézik szivarnak is.

1987-ben a 100-as átesett egy ráncfelvarráson, amely ajtókba süllyesztett kilincseket és néhány beltéri finomhangolást jelentett. Ugyan a 100-ast legfeljebb öthengeres motorokkal gyártották, és csak a később bemutatott V8-ast számítják az első igazán prémium Audinak, egy jól felszerelt harmadik generációs 100-ast jobban megnézve már érzékelhetően megkezdődött valami komoly. Egy bőrüléses, automata váltós, fabetétes darab, amely bővelkedik a kényelmi extrákban, már könnyedén megfér egy E34-es BMW és a W124-es Mercedes mellett.

A 100-as belseje tágas és kényelmes, valamint a műszerfal is ergonomikus elrendezésű. A függőlegesen pozícionált középső szellőzőrostélyok és a szögletes középkonzol valóságos időgép benyomását keltik. Az egész műszerfalon látszik, hogy a praktikum víziója lebegett a formatervezők szeme előtt, de még így is jellegzetesen egyedit sikerült alkotni. 

Az ülések szélesek és komfortosak, a lábtér pedig meglepően jó, főleg annak tekintetében, hogy a 100-as 2,6 méteres tengelytávja mai szemmel nézve már nem számít mellbevágóan nagynak.

Quattro reklám 1988-ból.

Ugyan a harmadik generációs 100-as gyártása 1990-ben elviekben leállt, de német lincensz alapján Kínában 1988-tól egészen 2005-ig gyártották még, kapaszkodjatok meg, Hongqi Mingshi néven.

Hongqi Mingshi

A kínai példányokat nem számolva 1982 és 1990 között 1,078,433 100-as példány gördült le a gyártósorról. Jelen sorok írásának idejére a harmadik generációs 100-asok nagyrésze már kikopott a magyar utakról, elvétve látok néha egy-egy példányt, amelyeken már nagyon szokott látszani az idő vasfoga.

A C3-as 100-as kétségkívül a „nulladik” lépés volt az Audi számára abba az irányba, ahol most van a márka. Sikerült egy tartós, strapabíró autót alkotni, amely minden szempontból komoly mérföldkő az Audi márkatörténetében. Még mai szemmel nézve is olyan "őszinte" az egész autó. Semmivel sem akar többnek látszani, mint ami valójában, de mégis sokkal több egy egyszerű céleszköznél, aminek csak annyi lenne a feladata, hogy elvigyen A-ból B-be. Inkább hasonlít egy hűséges német juhászra, amelyben egyszerre van meg a lendületesség, a higgadt magabiztosság és a gazdi iránti odaadás. Ugyan Európában jól teljesített a 100-as, illetve Amerikában sem volt kifejezett bukás, de a BMW és a Mercedes ismeretében az ottani vásárlók valahogy szkeptikusan álltak az öt henger koncepciójához. Azonban a '88-ban bemutatott V8-cat már érezhetően jobban fogadták. Mindent összevetve, a 100-as értékét tovább növeli a szememben, hogy ez a modell ismertette meg velem közelebbről az Audit, és mind a mai napig nagy érdeklődéssel követem a márka újdonságait. Hogy mi ebből a tanulság? Csupán annyi, hogy még egy lábzúzódás is hozhat új barátokat az életünkbe és nyithat meg előttünk új kapukat.