A Peugeot évtizedeken keresztül próbált az amerikai piac meghatározó alakjává válni, azonban hiábavalónak bizonyult a francia virtus, ugyanis vele egyidőben megérkeztek a japánok is.
Az amerikai piacon egzotikumként kezelik az európai autókat, azonban a németeket és a briteket leszámítva kevés nemzetnek sikerült széleskörűen megvetnie a lábát az öreg kontinens gyártói közül. Az 1950-es évektől a ’80-as évek közepéig a franciák is próbálkoztak nevet szerezni maguknak az Egyesült Államokban, azonban az ő hódításuk nem bizonyult sikeresnek.
A 403-as modell volt a Peugeot első kísérlete az amerikai piacon
1958-ban a Peugeot megkezdte az amerikai piacra történő exportot a 403-as modellel, kezdetben azonban meglehetősen gyengék voltak az eladások. Ugyan a ’80-as években már valamelyest nőtt a Peugeot iránti a kereslet, azonban amerikai szemmel nézve a német és brit vetélytársakhoz képest még mindig absztraktnak tűnt francia autót vezetni, valamint a szervizelésük bonyolultsága és a japán autók megbízható és takarékos mivolta annyira leszűkítette a Peugeot amerikai piacion való helyét, hogy a legtöbben még a nevét sem tudták helyesen kiejteni. A Peugeot végül feladta a harcot, majd 1991-ben végleg kivonult az Egyesült Államokból. Na de ne szaladjunk ennyire előre...
A Peugeot gőzhajtású triciklije
Habár a Peugeot 1958-ban lépett be először az amerikai piacra, a márka történelme valójában száz évvel korábbra nyúlik vissza, amikor is az alapító, Armand Peugeot gőzhajtású triciklik gyártásába fogott. 1890-re a Peugeot megépítette az első belsőégésű motoros autóját, amely műszakilag a Daimler alapjaira épült. A sikereket követően 1896-ra saját gyártású motorokba kezdett, majd 1903-ra a Peugeot gyárainak falai közül került ki a francia utakon közlekedő autók több mint fele. 1913-ra a Peugeot már versenyautókat is gyártott a Grand Prix-re, amellyel csak tovább erősítette a hírnevét.
A Peugeot a 203-as modellel erősítette meg pozícióját a II. világháborút követően
A II. világháborút követő években a Peugeot ismét nagyobb ütemben kezdte el gyártani az autókat, valamint az 1947-ben megjelenő 203-as modellel kezdetét vette azon hagyománya is, mely szerint a három számjegyből álló típusjelzés közepén mindig a nulla van. Ha pedig még ez sem lenne elég, a Peugeot levédette a középen nullás számjegyet tartalmazó típusjelzést, ezért is nevezte el végül a Porsche a legismertebb modelljét 911-esnek, holott eredetileg 901-esnek szánták.
A Peugeot nagy reményeket fűzött a 403-as modellhez, az amerikaiak azonban mégsem vették komolyan
1955-re a Peugeot belefogott a 403-as modelljük gyártásába, amelyet három évvel később elkezdtek az amerikai piacra is exportálni. A modell alapvetően sikeres volt, valamint a Pininfaria által tervezett formatervnek köszönhetően a modell 1962-es kivezetéséig összesen 1 millió példány talált belőlük gazdára, azonban ennek a számnak az amerikai piacot lefedő része mindössze évi 16 ezer darab volt.
A szélesebb amerikai közönség Columbo hadnagy révén ismerte meg a Peugeot-ot
Mivel amerikai szemmel még mindig elvont fogalomnak számított a francia autó, a Columbo című televíziós sorozat készítői nem véletlenül választották a 403-as modellt a címszereplő, a kissé hóbortos és slampos külsejű Columbo hadnagy autójának, amelynek ütött-kopott megjelenése és állandó problémái majdnem minden epizódban humorforrásként voltak jelen. Mondanom sem kell, hogy mindez továbbra sem volt jó hatással a francia márka amerikai reputációjára.
1960-ban bemutatkozott a 404-es modell
Mivel a 403-as modell amerikai mércével képest meglehetősen kicsi volt, a 404-es modellt már nagyobbra tervezték a francia mérnökök. A 404-est 1961-ben kezdték el árulni Amerikában, 1965-re pedig 3900 dolláros áron (inflációval számolva mai árfolyamon ~ 36 ezer USD ≈ 13,8 millió forint) kabrió formában is elérhetővé vált a 404-es, amelyet a Jaguar E-Type vetélytársának szántak a franciák. Habár a 404-es modellt 1975-ig gyártották, az amerikai piacion 1970-ben megszüntették az értékesítését.
Az 504-es modell tartóssága világszerte legendás, az afrikai országokban még napjainkban is rengeteg példány üzemel belőlük taxiként
Helyét az 504-es modell váltotta fel, amelyet ugyancsak Pininfarina tervezett, valamint a független felfüggesztésnek köszönhetően sikerült kifinomultabbá tenni a vezetési élményét a kortárs amerikai autókéhoz képest. Habár az 504-es komoly technikai előrelépés volt a 404-eshez képest, az amerikaiak számára még mindig szokatlan volt a kormány baloldalán elhelyezett gyújtáskapcsoló és a jobboldali bajuszkapcsolóval működtethető irányjelzők.
Az 504-es mellett a kisebb méretű, 304-es modellel is kísérletezett a Peugeot az amerikai piacon, mivel azonban az eladások alulmúlták a várakozásokat, mindössze 1971-től ’72-ig volt jelen az Egyesült Államokban.
A ’70-es évek elején kibontakozó üzemanyag-váláság és az olajárak növekedésének idején at 504-es 2 literes benzines, valamint a 2.1 literes dízelmotorjai ideálisnak tűntek volna, azonban a ’70-es évek közepére a japán gyártok lefedték ezt a piacot az Egyesült Államokban.
A Citroen az SM-modellel próbált betörni az amerikai piacra, de nem járt sikerrel
Azonban, csak hogy ne kizárólag a Peugeot amerikai piacon elért kudarcait emlegessük, akadt azért egy olyan autógyártó, aki felett sikerült az Egyesült Államokban győzelmet aratnia, legalábbis bizonyos értelemben. Ironikus módon ez a gyártó nem más volt, mint az ugyancsak francia Citroen. A Citroen 1974-ben vonult ki az amerikai piacról, miután nem tudott megfelelni a lökhárító-magasságra vonatkozó amerikai közlekedési előírásoknak. A történetben akad azonban egy olyan csavar, hogy a Peugeot ugyanabban az évben kezdte meg a Citroen-nel való fuzionálását, melynek eredményeként született meg a mai PSA-csoport. 1978-ban a PSA-csoportnak sikerült többségi ellenőrzést szereznie a Chrysler európai divíziója felett is, amely akkorra már több éve hanyatlóban volt.
A Peugeot a 604-es modellel szállt versenybe a Mercedes és a BMW ellen
1977-ben a Peugeot a luxuskategóriába szánt 604-es modellt is exportálni kezdte az Egyesült Államokba, így próbált meg betörni a BMW, a Mercedes és a Jaguar által uralt szegmensbe. A 604-es azonban hiába volt több ezer dollárral olcsóbb a vetélytársakhoz képest, a Toyota és a Lexus esete óta tudjuk, hogy a luxuskategóriában mindennél előbbre való egy olyan márkanév, amit a vásárló is hajlandó megfizetni. Így hát hiába az alacsonyabb ár, a Peugeot márkanév nem képviselte az amerikai vásárlók számára azt az értéket, mint a német és brit prémium márkák. Mindennek ellenére a 604-es üzemanyag-takarékos turbódízelének sikerült pont annyi amerikai vásárlót meggyőznie, amennyi épp, hogy elégséges volt a modell 1984-ig történő forgalmazásáig.
Peugeot 505 sajtolt burális fényszórókkal, amely 1984-ig kötelező amerikai szabvány volt
1980-ra a Peugeot kivezette az 504-est, amelynek helyébe lépett a vadonatúj 505-ös modell. Mivel az 505-ös modell volt a francia márka egyik utolsó kísérlete az amerikai piacon történő érvényesülésre, a Peugeot egy erőteljes marketing kampányba kezdett. Reklámjaiban a francia mérnökitudomány csúcspontjaként állította be az 505-öst, és olyan, szintén francia ikonokhoz hasonlította, mint a Concorde repülőgép vagy a TGV gyorsvonat.
Peugeot 505 taxis egyenruhában, New York, 1980
A ’80-as évek elején kísérleti jelleggel a Peugeot-nak sikerült megegyeznie a New York-i városvezetéssel, melynek értelmében kísérleti jelleggel taxiszolgálatra fognak 850 darab 505-öst azzal a céllal, hogy 1981 végére lefedjék New York város 12 ezer autóból álló taxiállományát.
A Peugeot ígérete szerint az 505-ös 2.3 literes, négyhengeres, mindössze 71 lóerős dízelmotorjával a taxisofőrök akár az üzemanyag-költségeik 40 százalékát takaríthatták volna meg. A történetben azonban volt egy olyan csavar, hogy míg az 505-ös 13 ezer amerikai dollárba (napjainkban ~ 46 ezer USD ≈ 17,6 millió forint) került, addig egy Chevrolet Caprice típusú taxiért 5 ezer dollárral (napjainkban ~ 18 ezer USD ≈ 6,9 millió forint) kevesebbet kellett fizetni, ami számottevő különbség, nem beszélve a Caprice sokkal egyszerűbb szervizelhetőségéről és bővebb alkatrészellátottságáról. Az már csak hab a tortán, hogy egy New York-i taxihoz képest az 505-ös méretei is csekélyek voltak és mindössze két utast tudtak kényelmesen elszállítani. A projekt tehát befuccsolt, a szerződés lejártával pedig 1983-ra a Peugeot-taxik is kikoptak New York utcáiról.
A taxi-projekt kudarcának ellenére az 505-ös 2 literes benzinmotorjának sikerült közönséget szereznie magának, így az 505-ös lett a legnagyobb példányszámban elkelt Peugeot az amerikai piacon. A rekorderév 1984 volt, amikor is 20 ezer 505-ös példány talált gazdára az Egyesült Államokban.
505-ös Turbo Wagon
Az 505-ös kapható volt szedán és kombi kivitelben is egyaránt, az árazása pedig a W123-as Mercedes és a 740-es Volvo magasságában volt. A ’80-as évek közepére azonban az 505-ös maradt az egyetlen Peugeot modell az amerikai piacon, így a kereskedői hálózata is sokkal szűkösebb volt a konkurensekéhez képest.
Akcióban a marketingesek: "Miután tesztvezetted a 180 lóerős Peugeot Turbo-t, talán a 325-ös BMW-t is tesztelned kell majd, csak hogy lenyugodhass."
1987-re az 505-ösből megjelent a limitált kiadású Liberté változat is, amely a legmagasabb felszereltségi szintet képviselte annak ellenére, hogy mindössze 97 lóerős volt. Azonban, ha valaki nagyobb teljesítményre vágyott, annak 1985-től lehetősége volt turbós változatban is megrendelnie az 505-öst, amely kezdetben 142, később pedig már 180 lóerőt tudott.
A 405-ös modell már nem kellett Amerikának
Mivel az Egyesült Államokban az 505-ös volt az egyetlen elérhető Peugeot modell, 1988-ra a francia gyártó a kisebb, ám sportosabb 405-öst is elkezdte a tengeren túlra exportálni. Habár az 505-ös eladásai relatíve elégségesek voltak, a 405-ös már nem felelt meg a Peugeot várakozásainak az amerikai piacon. 1991-ben a Peugeot-nak mindösszesen 3500 autót sikerült eladnia az Egyesült Államokban, így a francia gyártó még ugyanazon évben bejelentette kivonulását a kontinensről.
Hogy visszatér-e valaha a Peugeot az amerikai piacra, már jó ideje spekuláció tárgya. Habár 2016-ban felröppent a hír, hogy a Peugeot 2026-ig fontolgatja az amerikai piacra való visszatérését, ráadásul a PSA és az FCA (Fiat Chrysler Automobiles) 2020-as egyesülésével létrejött a Stellantis is, amely a Toyota, a Volkswagen, a Hyundai és a General Motors után az ötödik legnagyobb autógyártó konszern.
Fiat márkakereskedés, Texas
Tekintve, hogy az FCA már évek óta exportálja a Fiat, Ferrari, Alfa Romeo és Maserati modelljeit az amerikai piacra, logikusnak tűnt volna, hogy a Stellantis-on belüli PSA csoport márkái is megjelennek az Egyesült Államokban, azonban a Stellantis 2021. márciusában hivatalosan is bejelentette, hogy nem tervezi a Peugeot visszatérését Amerikába. Piaci szempontból logikus a Stellantis döntése, tekintve, hogy a koronavírus-járvány és a globális chiphiány sok tekintetben gyakorol nyomást az autóiparra. A konszern a közelmúltban lecsökkentette az amerikai piacra exportált Fiat modellek számát. 2022. óta egyedül a Fiat 500X az egyetlen Amerikában elérhető Fiat modell, a jövőre nézve pedig inkább az Alfa Romeo piaci pozícionálására fog fókuszálni a cég az Egyesült Államokban, azon belül is a Giulia és Stelvio modellekre fektetve a hangsúlyt.
Habár az Alfa Romeo sosem aratott átütő sikert az Egyesült Államokban, a Stellantis szempontjából mégis logikusabb az erőforrásokat egy már piacon lévő márka megerősítésébe fektetni, mint sem megkockáztatni egy esetleges bukást egy olyan márkával mint a Peugeot, amelynek a múltban sem sikerült érdemben megvetnie a lábát az Egyesült Államokban.
Ugyan a Peugeot Amerikában kudarcot vallott, attól még egy neves, nagy múltú gyártó, amely nem csak Franciaország, de egész Európa autóiparának egyik meghatározó alakja. Az elmúlt évek nehéz gazdasági körülményeinek ellenére a Peugeot pozíciója nem, hogy gyengült volna, de épp, hogy erősödött. 2021-ben 1.21 millió autót sikerült értékesítenie világszerte, amely 5 százalékos növekedést jelent az azt megelőző évhez képest. Ilyen egy igazi francia hős.
