„A Cadillac új szelleme!” – így szólt a Cadillac 1987-es reklámkampánya, amely egy Pininfarina által megálmodott sportkocsival akarta felvenni a versenyt az olyan európai vetélytársakkal szemben, mint a Mercedes SL és a Jaguar XJS. Spoiler alert: nem jártak sikerrel. De vajon vannak a Cadillac Allante-nak olyan erényei, amelyek kvázi-klasszikussá avanzsálhatnák harminchárom évvel a megjelenése után?

A ’80-as évek vége felé mind az autóipar, mind pedig a vásárlói igények terén is változások álltak be. Az európai importok ellepték az amerikai piacot, és egy korabéli S Mercihez hasonlítva a Cadillac akkori zászlóshajója, a Brougham, úgy nézett ki, mint ami a ’70-es évek elejéről ragadt volna ott. Nem is beszélve a teljesítményről.

Hinnéd, hogy egyidősek? Cadillac Brougham és a Mercedes S-osztály 1987-ből.

Ugyan a Cadillac eladási mutatói akkor sem voltak különösebben rosszak, de mivel 60 éves kor alatt nem nagyon vett már bárki is Cadillac-et, a neves amerikai autómárka vásárlói köre -szó szerint- elkezdett kihalni. A helyzetet realizálva, a Cadillac-et irányító General Motors úgy döntött, hogy készít egy autót, amely képes lehet megszólítani a fiatalabb réteget, illetve versenybe szállhat az európai riválisokkal, különösen a Mercedes-szel szemben. 

Bemutatkozás Los Angeles-ben, 1987-ben.

Évekig tartó tervezéseket és tárgyalásokat követően a General Motors szövetségre lépett a torinói székhelyű, olaszországi Pininfarina gyárral. Mivel Sergio Pininfarina már bizonyította formatervezői rátermettségét az olyan ikonikus remekműveivel, mint a Ferrari Testarossa vagy a Rolls-Royce Camargue, a Cadillac vezetősége érthető okból bízta meg őt azzal, hogy tervezzen egy olyan kétüléses sportkocsit, amely egyszerre felel meg az európai luxusautók színvonalának, illetve magában hordozza egy Cadillac eltéveszthetetlen személyiségjegyeit. Így született meg a Cadillac Allante koncepciója. 

Sergio Pininfarina és a Ferrari Testarossa.

Az Allante karosszériáját a torinói üzemben szerelték össze olasz mérnökök,...

Olasz mérnöki tudomány a torinói gyárban.

...majd speciálisan módosított 747-es Boeing repülőgépekkel szállították Detroitba, ahol megkapta az amerikai V8-as motort. A Torino és Detroit közötti 6885 km-es távolság miatt az Allante büszkén viselheti a világ leghosszabb szerelőszalagját megjárt autó címét.

Érkezés a Michigan állambéli Detroit-ba.

Az Allante 1987-ben került piacra, és 4.1 literes, 170 lóerős V8-as motort, valamint sokak meghökkenésére elsőkerékhajtást kapott. Ettől függetlenül az Allante olyan korszerű műszaki adottságokkal rendelkezett, mint például a független felfüggesztés és a Bosch ABS III tárcsafékek mind a négy keréken.

A Cadillac új üdvöskéjének felszereltséget illetően sem volt szégyenkezni valója, leszámítva a kézileg működtetett fel- és lehajtható tetőt, amely a korai modelleknél hírhedten hajlamos volt a beázásra. Ettől függetlenül 1987. szinte minden technológiai adottsága az alapfelszereltség része volt az Allante-ban. Ilyen volt például a felhelyezhető alumínium tető, illetve a kézzel varrott, bőrborítású, tíz irányban állítható Recaro ülések.

Az Allante híres Recaro ülései.

Levehető alumínium tető a hideg, téli hónapokra.

Az Allante további jellegzetessége volt még az LCD technológiájú óracsoport is, amely rendkívül előremutatónak számított a '80-as években.

Digitális óracsoport és a vezető felé forduló középkonzol. Valóságos pilótafülke.

Az egyetlen választható extra pedig nem volt más, mint a kartámaszba épített autótelefon. Az Allante akkori alapára 54 700 dollár volt, ami inflációval számolva ma 120 000 dollárt, vagyis 37,7 millió forintot jelent. Atyaég... 

A harmadik féklámpába integrált kulcslyuk az Allante formatervének egyik ékköve.

1988-ra az Allante átdolgozott fejtámlákat és egy opcionálisan rendelhető, analóg órakiosztást kapott, ha valakinek nem lett volna ínyére az eredeti LCD-s óracsoport. Az egyetlen feláras extra még mindig az autótelefon volt, valamint az alapárat is felvitték 56 533 dollárra, amelyen a rivális SL Mercedes 48 000 dolláros alapára sem segített sokat.

Világszínvonalú luxus.

1989-re az Allante árát ismét felemelték, ezúttal 57 183 dollárra. Jó hír azonban, hogy az autó egy új, 4.5 literes, 200 lóerős V8-as motort kapott. További hasznos újítás volt az adaptív felfüggesztés, amely az autó sebességétől függően automatikusan növelte vagy csökkentette a lengéscsillapító feszességét.

Cadillac-féle 4.5 literes, OHV V8-as motor.

Az 1990-es modellévben elérhetővé vált egy Allante „alapmodell”, amelyhez nem járt az addig szériafelszereltségnek számító levehető keménytető. Ezzel sikerült lecsökkenteni az Allante alapárát 53 050 dollárra, azonban a keménytetővel kínált változat már az 58 638 dolláros árat súrolta.

Új, légzsákkal szerelt kormánykerék és analóg óracsoport.

Felszereltség tekintetében is történt némi előrelépés, ugyanis az Allante kapott egy vezetőoldali légzsákot és egy kipörgésgátló rendszert, amely akkor még egyediség volt egy elsőkerékhajtású V8-asban. Erre az évre a General Motors az Allante hangrendszerét is megrenoválta, ugyanis az addig csak kazettás magnó kapott egy CD lejátszót is.

Finom vonalvezetés, letisztult elegancia. Szubjektív, de ez az egyik legszebb farrész, amit valaha autón láttam.

Az 1991-es Allante alapvetően ugyanolyan volt, mint az 1990-es, kizárólag a tető kezelését tették könnyebbé. Az addigi teljesen mechanikus szerkezetet félig elektromossá alakították, valamint a szigeteléseken is sokat javítottak.

Minden évszakra felkészülve.

1992. kemény év volt az Allante számára: az alapmodell 58 470 dollárról indult, a levehető keménytetős változat pedig ára pedig 64 090 dollárra, azaz mai árfolyamon számolva 35,9 millió forintra hízott. Ugyan az 1992-es Allante széria megegyezett az 1991-essel, a General Motors vezetősége ekkor már javában azon törte a fejét, hogy a következő évre hogyan lehetne csökkenteni a költségvetéseket. Ennek fényében az 1992-es Allante volt az utolsó „eredeti” Allante széria, amely még különleges Recaro ülésekkel és speciális aerodinamikával ellátott háromszög ablakokkal érkezett. Utóbbiaknak köszönhetően lehetővé vált egy természetes hangerőn történő beszélgetés lefolytatása, még akár 80 km/ órás sebességnél is úgy, hogy közben le van hajtva a tető.

 Az oldalsó háromszög ablakok az Allante meghatározó jellegzetességeit képezték.

1993-ra a General Motors ejtette az opcionális keménytetőt, és kizárólag kabrió formában dobta piacra a frissített Allante-ét. Ugyan erre az évre az Allante-ét több jellegzetességétől is megfosztották a költségcsökkentés oltárán, ebben a modellben debütált a Cadillac 32 szelepes, dupla vezérműtengelyes, 295 lóerős Northstar motorja. További módosítás volt még a mélyebb elülső spoiler és a válaszható króm felni szett.

A Cadillac 32 szelepes Northstar motorja. Erős, de rendkívül megbízhatatlan.

A frissített, 1993-as Allante alacsonyabb elülső spoilerrel, háromszög abalakok nélkül, króm felnikkel.

Ugyan az eladások még mindig nem szöktek az egekbe, de az 1993-ban bemutatott Allante büszkén viselheti az 1992-es Indianapolis 500-as verseny biztonsági autójának címét.

 Allante az 1992-es Indy 500-on.

Az Allante utolsó példánya 1993. július 2-án érkezett meg Torinoból Detroitba. Ugyan a General Motors tervezett egy frissített Allante-ét bemutatni 1994-re, de a magas gyártási költségek és gyenge eladási mutatók miatt elvetették az ötletet. 

Be nem mutatott prototípus 1994-re. A pletykák szerint ez már teljesen gépesített tetőszerkezettel érkezett volna.

21 430 legyártott példánnyal, éves szinten átlagosan 3000 Allante példány látott napvilágot 1987 és 1993 között, ami rendkívül kevés ahhoz képest, hogy például Toyotából hány millió darabot gyártanak le fél év alatt. 

A Cadillac Northstar kínálata 1993-ban.

Vajon a gyártási nehézségeket és a magas indulóárakat leszámítva tényleg annyira rossz autó volt az Allante? Ismerjük el, a korai modellek elég problémások voltak. A súlyukhoz képest gyengék voltak és a General Motors-hoz méltóan a belső összeszerelés minősége sem volt mindig a helyzet magaslatán. Arról nem is beszélve, hogy az árukból és a teljesítményükből kifolyólag esélyük sem volt az SL Mercivel szemben. Viszont...

Cadillac Allante és a nagy rivális, a Mercedes SL. 

Az 1991 és ’92 között gyártott modellek már eléggé egyben voltak. Ekkorra a hibák nagyrésze már ki lett küszöbölve, és a 4.5 literes motorokkal szerelt változatok élen jártak a megbízhatóságban is. Ugyan személy szerint (egyelőre!) még sosem vezettem Allante-ét, de az úttartásuk és az utazósebességük is híresen jó.

Ami engem illet, négyéves korom óta szeretnék egy Allante-ét. Aki ismer, tudja rólam, hogy odavagyok a ’80-as évek stílusáért. Nagyon tetszik az Allante szögletes, ugyanakkor finom és áramvonalas formaterve, a gombokkal és kapcsolókkal beterített műszerfal, illetve a Knight Rider-re hajazó LCD óracsoport. Az Allante nem volt rossz autó. Csak sosem értették meg, és rosszkor volt rossz helyen. Ha csak a történetét vesszük számításba, már az is észbontó! Elvégre egy olyan Cadillac-ről beszélünk, amit maga Sergio Pininfarina tervezett személyesen, és kézzel szerelték össze Olaszországban. Egy Cadillac, amely világlátottabb, mint a legtöbb átlagpolgár. Egy formaterv, amelyről ordít a ’80-as évek yuppie-kultúrája. Mit nem lehet szeretni ezen?

Annak ellenére, hogy az Allante iránti plátói vonzalmam több, mint két esztendeje tart, csak 25 éves koromban találkoztam vele először személyesen. Magyarországon sajnos nem rohangál belőlük túl sok az utakon, a szóban forgó példányon kívül pedig összesen egyetlen másik honosított Allante-ről van tudomásom.

Messze nem volt makulátlan állapotú, de örültem, hogy láthatom.

A példány, amelyikkel találkoztam, egy 1987-es modell volt, és az állapota... hát... fogalmazzunk úgy, hogy elég távol volt azoktól az Allante-éktől, amelyeket a katalógusokban és az amerikai használtautós oldalakon láttam. De legalább Allante volt, és véletlenül pont piros színű, mint amilyet én is szeretnék. Ha választanom kéne, az 1992-es Allante modellekre tenném le a voksom, ugyanis azokban még megvan minden jellegzetes Allante feleszereltség, és azok rendelkeznek a legmegbízhatóbb motorokkal az összes generáció közül. Tudom, a ’93-ban bemutatott Northstar motor sokkal erősebb és sportosabb, viszont hírhedtek az olajfolyásokról és a hengerfej problémákról, amelyek a használt Allante-ék alacsony piacai értékét és a horribilis javítási költségeket egymáshoz viszonyítva expressz belépőt jelentenek a roncstelepre. De mindent összevetve a Cadillac Allante nem érdemli meg azt a sok utálatot, amit kap, mert alapvetően egy különleges autó, és minden kétséget kizáróan a Cadillac márkatörténelmének egy fontos mérföldköve.