Négykerekű klasszikusok egy autórajongó szemével!

Dominik & Cars

Dominik & Cars

Audi A8 D2 – Pehelysúlyú romboló

2023. január 23. - Kalash Dominik

Az első generációs A8-as alapjaiban reformálta meg az Audi pozícióját a luxusszegmensben és határozta meg a márka irányvonalát a következő 20 évre.

kepernyofoto_2023-01-20_14_06_55.png

Az Audi életpályája két részre osztható: az első az A8-as előtti, a második pedig az A8-as utáni korszak. A '70-es és a '80-as években az Audi serényen dolgozott azon, hogy egyre jobbá tegye az autóit. Ez idő alatt olyan legendás modelleket mutatott be, mint például a 100-as, a 80-as, a 90-es vagy az ikonikus Quattro, amely nem csak egy valóságos rally legenda, de egyben az Audi márkatörténelmének egyik legnagyobb mérföldköve is.

kepernyofoto_2023-01-20_14_11.jpg

Audi V8

1988-ban pedig megjelent a V8-as modell is, amely addig a pillanatig talán az Audi leglátványosabb kísérlete volt a német prémiumok közé történő dobbantásra. Hiába azonban az Audi évtizedeken át tartó törekvése, még így sem tudta elérni, hogy a publikum egy napon említse a Mercedes-szel és a BMW-vel, mikor a német prémiumokról esett szó.

kepernyofoto_2023-01-20_14_21_55.png

A '90-es évek luxuscirkálóinak elit klubjába nem volt egyszerű a bejutás

A '90-es évek elején a Mercedes a W140-essel, a BMW pedig az E32-essel markánsan felosztották egymás között a luxuspiacot, ezért az Audinál úgy döntöttek, felforgatják egy kicsit a kedélyeket és ezúttal nem a nagyok utolérése lesz a vízió, hanem olyasvalamit alkotni, ami még őket is zavarba hozza. Az Audi elképzelése egy teljesértékű luxusautó volt, amely összekerékhajtást és V8-as motort kínál. Mivel azonban a nagyméretű luxusszedánok esetében a sportos vezetési élményből jellemzően fel kellett áldozni egy keveset a méretből adódó súlytöbblet oltárán, az Audi zászlóshajójának úgy kellett felülmúlnia a konkurenseket, hogy tömegre kevesebbet nyom.

kepernyofoto_2023-01-20_14_24_54.png

Az Audi Space Frame nevű, teljesen alumínium vázszerkezet alig nyom többet 250 kilónál

Habár napjainkra már kevésbé hangzik mellbevágó újdonságnak, ha egy autó alumínium komponensekből épül fel, a ’90-es évek elején azonban hatalmas újítás volt. Az Audi megközelítése abban a tekintetben számított forradalminak, hogy sikerült egy olyan mérnöki csodát letennie az asztalra, amelynek még a legnagyobb motorral szerelt csúcsváltozata is a súlyra bőven kevesebbet nyomott a kategóriájában megszokottakhoz képest.

kepernyofoto_2023-01-20_14_29_21.png

Az Audi fényesre polírozott alumíniumcsodájára senki sem volt felkészülve

Az Audi új üdvöskéje, amely a Volkswagen-csoport D2-es padlólemezére épült, 1993-ban mutatkozott be a nagyközönség számára, méghozzá nem is akárhogyan. Az Audi Space Frame névre hallgató koncepció egy fényesre polírozott alumíniumcsoda volt, amely a padlólemeztől egészen a karosszériaelemekig teljes mértékben könnyűfém komponensekből állt. Az újonnan bemutatkozó A8-as sorozatgyártását D2-es kódnév alatt kezdték meg 1994-ben.

kepernyofoto_2023-01-20_14_31_45.png

Egyszerű, mégis lézerprecízen kigondolt formavilág

Habár a formavilága látványosan más lett az elődjeihez képest, még így is felismerhető volt az Audis mivolta. Az ugyanabban az évben bemutatkozó kisméretű A4-es és a közepes A6-os modellek ugyanúgy magukon viselték a zászlóshajó A8-asban megismert irányelvet, és ebből is látszott, hogy az Audinál új szelek fújtak. Az A8-as alumínium elemei alatt az Audi Space Frame fantázianevet kapó vázszerkezet rejlett, amelynek súlya 40 százalékkal volt kevesebb a hagyományos acél-alapú megoldásokhoz képest.

kepernyofoto_2023-01-20_14_33_57.png

A kategóriájához képest csekély tömege ellenére az autópálya-romboló fogalmának tankönyvi megfelelője

Az A8-as formaterve rendkívül letisztult és sallangmentes. Túlzásoknak vagy bármiféle formatervezői virtuózkodásnak nyoma sincs, mégis időtálló és ikonikus. Az alapmodell mellett Long, azaz megnyújtott tengelytávval is rendelhető volt az A8-as, amely a hátsó lábtérnél kínált plusz 13 centit. A maga letisztultsága ellenére még így is áraszt magából egy olyan kisugárzást, aminek láttán az ember ösztönösen átvonul a külső sávba, hogy utat engedjen neki, mikor feltűnik mögötte a visszapillantóban.

kepernyofoto_2023-01-20_14_41_34.png

Grandiózus méretek, fejedelmi kényelem

Az utastér ugyancsak tágas, kényelmes és minden elemén tapintható a csúcsminőség. Az ajtók széles szögben nyílnak, így a ki- és beszállás is zökkenőmentes. A küszöbök a szokásosnál valamivel szélesebbek, aminek az az oka, hogy az alumínium térfogatra vetített fajlagos szilárdsága kevesebb, mint a nagyobb szilárdságú fémeké, így a gyártás során több anyagot kellett felhasználni, hogy a hagyományos acél-megoldásokkal megegyező merevséget lehessen előállítani.

kepernyofoto_2023-01-20_14_42_40.png

Ultraluxus és csúcstechnológia

A felszereltségre nem lehet panasz. Minden, amire az Audi akkoriban képes volt, az jelen van. Ilyenek például a 14 irányban állítható elektromos ülések, a kétzónás digitális klíma vagy a Bose-hangrendszer.  1997-től az ESP, vagyis az elektronikus menetstabilizátor is elérhetővé vált az összkerékhajtású modellekben, és ugyancsak ez volt az első autó, amely már 6 légzsákkal is rendelhető volt.

kepernyofoto_2023-01-20_14_45_29.png

A 4.2-es V8-as motor jellegzetessége a minden körülmények között jelenlévő nyomaték

Motorokat illetően meglehetősen széles volt a választék a modell életciklusa alatt, kezdve a 2.5-ös TDI alapmodelltől egészen a 6 literes 12 hengeresig. Világszerte a 4.2-es konfiguráció a legelterjedtebb, amely az 1999-ben bevezetett hengerenkénti 5 szelepes megoldásával egy igen kiforrott és közkedvelt motor, valamint rendkívül nyomatékos is. Az A8-as alapból a Quattro névre hallgató összkerékhajtással érkezett, azonban a 2.8-as és a 3.7-es motorokkal szerelt konfigurációk elsőkerék meghajtást kaptak.

kepernyofoto_2023-01-20_14_58_12.png

Az Audi W12-ese két V6-os motor egyesítéséből jött létre

A 2001-ben bemutatkozó 6 literes W12-es konfiguráció két VR6-os motorból épül fel és mindösszesen 750 példány készült belőle, ráadásul azok is csak az európai és az ázsiai piacok számára. Sebességváltót illeten pedig kézi, illetve a tiptronic kivitel közül lehetett választani.

kepernyofoto_2023-01-20_15_00_16.png

Teljes pompájában a legendás S8-as

Ha pedig az A8-asról esik szó, bűn lenne kihagyni a csúcsragadozó S8-as modellt, amit 1996-ban tárt a nagyközönség elé az Audi. Sportos mivoltához képest rendkívül diszkrét és hivalkodásmentes, első pillantásra egyedül a krómozott visszapillantó tükrök, a néhány milliméterrel mélyebbre nyúló hűtőmaszkról, illetve fényesre polírozott kipufogóvégeiről ismerhető fel.

kepernyofoto_2023-01-20_15_03_39.png

A báránybőrbe bújt ragadozó

Az S8-as kezdetben egy megnövelt teljesítményű 4.2-es V8-as motorral ékezett, amely eleinte hengerenként négy, majd ’99-től öt szelepet kínált. Bemutatkozásakor manuális váltóval érkezett, egy évvel később pedig elérhetővé vált egy sportosra hangolt ötsebességes tiptronic konfiguráció, amely DSP-vel kecsegtetett.  Az S8-as felfüggesztése az alapváltozathoz képest 20 milliméterrel lett leeresztve, valamint 30 százalékkal feszesebb is lett, így a méretes kasztni még az éles kanyarokban is rendkívül stabil tud maradni.

kepernyofoto_2023-01-20_15_07_02.png

A Ronin c. mozifilm sokban hozzájárult ahhoz, hogy az S8-as a bekerüljön a koztudatba

1998-ban a mozivásznon is megmutatta magát az S8-as. A Robert De Niro és Jean Reno főszereplésével készült Ronin című filmben egy zseniálisan és realisztikusan megkoreografált autós üldözés közben láthatjuk az Audi csúcsragadozóját, amint egy Citroen XM-et kerget Franciaország vidéki útjain.

kepernyofoto_2023-01-20_15_15_31.png

7-es BMW, Mercedes S-osztály és az A8-as

Az első generációs A8-ast 2002-ben küldték nyugdíjba, de még több mint 20 év elteltével sem veszített semmit a varázsából. Amíg a ’90-es években a Mercedes a konzervatív vonalat képviselte, a BMW gyakorlatilag monopolizálta a sportos luxusautók szegmensét. 1994-es megjelenésekor a szaksajtó is elismerően nyilatkozott róla, de mivel a Mercedes és a BMW olyan nyilvánvalóan felosztották egymás között a német prémiumok világát, a kezdetekkor nem igazán tudta szakma hová tenni az Audi új zászlóshajóját. Napjainkra már egyértelmű a válasz, azonban közel 30 év vel ezelőtt az A8-as olyan szinten megelőzte a korát, hogy még a Top Gear házigazdája, Jeremy Clarkson sem tudott mit kezdeni vele. A 2000-es évekre azonban változott a hierarchia, a legjobb példa erre a Szállító esete.

kepernyofoto_2023-01-20_15_20_49.png

A Szállító c. film első részben Jason Statham egy kéziváltós 7-es BMW-t terelget Nizza szűkös utcáin

Amíg a BMW egyeduralkodóként kínált 5 méteres szedánokat, amelyek teljes őszinteséggel és közvetlenül tudtak sportos vezetési élményt nyújtani, addig a 2002-től kezdődő Bangle-korszakban már sokkal inkább a Mercedes S-osztállyal való vetekedés lett a fő irányvonal, az Audi pedig pont ebbe az akkor üresen tátongó sportos luxus szegmensbe ugrott bele nagyon is ügyesen.

kepernyofoto_2023-01-20_15_25_24.png

A Szállító második részére Statham Audi-ra váltott

A Szállító második részében, amelyik már 2005-ben készült Statham egy A8-as Audival száguld végig Miami Beachen, ahol gyönyörűen bemutatja, mire is képes az összkerékhajtás és egy jól hangolt tiptronic-váltó egy ötméteres luxusautó esetében. Személy szerint nagyon jó választásnak tartom a filmhez az A8- ast, ugyanis a kortárs 7-es BMW-t és S-Mercedes-t megnézve nyilvánvaló, hogy egyikük sem tudta volna olyan hitelességgel hozni a filmben látott manvereket, mivel teljesen más karakterautók.

kepernyofoto_2023-01-20_15_48_38.png

Generációk találkozása

Az A8-as tehát jött, látott és győzött. 1994-es színrelépése óta négy A8-as generáció látott napvilágot ma már evidens, hogy az Audi is egyenrangú játékos a BMW és a Mercedes mellett. 2022-ben több mint 1 millió 600 ezer Audit talált gazdára globálisan, ami habár közel 4 százalékos visszaesést jelent az azt megelőző évhez képest, még így is komoly teljesítmény a tavaly óta tartó világgazdasági helyzet ismeretében.

A bejegyzés trackback címe:

https://dominikandcars.blog.hu/api/trackback/id/tr6218030582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.01.25. 04:05:15

Vajon ezekben az Ódi-vatúakban is besz@rt a Tiptronic váltó, mint a Paszikákban, 160-180e km környékén?Mert hogy a VW-nél kábé típushiba volt, mi is jól ráb@sztunk vele...
(A Paszika az egy Népítéletes vadb@rom szövege, annyira rossz, hogy már szinte jó és emiatt megmaradt bennem is...elnézést. :-)) )

Kalash Dominik 2023.01.27. 08:39:28

@geegee: Utána olvastam a Tiptronic-nak az Audis fórumokon és azt mondják, az A8-asban lévő ZF 5HP24A váltónál felléphetnek szelep- és nyomásproblémák. A 4.2-es motorról azt írják, alapvetően jó konstrukció, viszont amikor foglalkozni kell vele (már csak a korából adódóan is), az már eléggé zsebbenyúlós művelet.

A Paszikán most jót nevettem, köszönöm! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2023.01.29. 18:07:12

@Kalash Dominik: Ááá, nem kelett volna csak ezért időt pocsékolnod, csak olyan költői kérdésnek szántam, de azért kösz.Biztos nem fogunk a közeljövőben Ódi A8-ast venni... :-)))
A Paszika meg hát ja, lassan klasszikussá érik.Én meg megkerestem neked:
nepitelet.hu/autok/volkswagen/passat_2005/paszikaaaa/
:D

Kalash Dominik 2023.01.30. 17:49:57

@geegee: Ne viccelj, nem időpocsékolás! Amúgy is szeretek ilyen témákban olvasgatni! :)

Köszönöm a linket, tényleg zseniális! :D

Kalash Dominik 2023.03.10. 13:50:02

@geegee: Hát így nevezve sem hallottam még! :D Jó kis olvasmány volt, köszönöm! :D
süti beállítások módosítása